Vitézavatás 2018 – A Történelmi Vitézi Rend ünnepségének teljes felvétele

A budapesti Belvárosi Plébániatemplomban tartotta 2018. évi vitézavatását a Történelmi Vitézi Rend október 27-én. Saját előírása szerint a Történelmi Vitézi Rend tagja az lehet, aki Istenbe vetett hittel kész élete árán is megvédeni hazáját. Aki síkraszáll olyan eszményekért, mint Isten, haza, család, demokratikus társadalmi rend, független ország, jogegyenlőség, s aki egyben vallja Trianon jogtalanságát és harcol minden szélsőséges parancsuralmi megnyilvánulás ellen. Ezen hitvallás alapján 2018-ban összesen 93 fő válhatott így a Rend vitézi tagjává.