Újratervezésre kényszerült a Gödöllői EAC kardvívója, Gémesi Csanád

Életkorát tekintve, akár a harmadik olimpiai részvételére is készülhetne Gémesi Csanád, a Gödöllői EAC csapatban Európa-bajnok és többszörös világbajnoki ezüstérmes kardvívója. A 34 éves pengeforgató nyolc éve azért maradt távol az ötkarikás játékoktól, mert a magyar kardcsapat nem jutott ki Londonba, míg négy éve, Rióban nem rendeztek kardcsapat-versenyt. Idén azonban elhárult minden gátló tényező: nemzeti együttesünk március elején kvalifikálta magát a világ legjelentősebb sportversenyére, csakhogy a járványhelyzet miatt egy évvel későbbre halasztották az olimpiát. Csanád – az éremre is igencsak esélyes formáció oszlopos tagjaként – újratervezésre kényszerült. A Régió Plusz TV stúdiójában lezajlott beszélgetés során ennek részleteibe is beavatta a nézőket.

75%-os készültségen túl a Kistarcsai Tipegő Bölcsőde építése

A tervezett ütemben halad Kistarcsán, az Eperjesi út 1/A alatt létesülő Tipegő Bölcsőde építése. Az épülő intézmény két egységből áll majd, melynek hasznos alapterülete 944 m2. A projektben mintegy 3000 m2-es udvarfejlesztés is megvalósul, mely a játszóudvarok és egy 12 férőhelyes parkoló építését is magában foglalja.

Szadán megnyílt hazánk első szafari parkja

Szadán, május 20-án szerdán – hazánkban elsőként – megnyílt a Magyar Nemzeti Cirkusz szafari parkja, mely Magyarország legnagyobb utazócirkusza közel 100 állatának téli szállásán lett kialakítva, egy 5 hektáros területen. A gyönyörű környezet és az egzotikus állatpark páratlan lehetőséget nyújt a biztonságos szabadtéri élményre.

Egy évvel később utazhat az olimpiára a sportlövő gödöllői diáklány

Amint az várható volt, a koronavírus-járvány világszintűvé válása nem kímélte az idei nyárra tervezett tokiói olimpia megrendezését sem. Hosszas tanakodás után az illetékesek úgy döntöttek, hogy 2021. július 23-a és augusztus 8-a között találkozhatnak a földkerekség legjobb sportolói a japán fővárosban. A 32. nyári ötkarikás játékok elhalasztásának egyik érintettje a mindössze 18 éves Mészáros Eszter. A Gödöllői EAC sportlövője a női légpuskások 10 méteres versenyszámában szerzett tavaly tavasszal indulási jogot érő kvótát. A Török Ignác Gimnázium diákja a Régió Plusz TV műsorában arról is beszélt, hogy miként élte meg a döntést, illetve mennyire kell majd átprogramozni és az új időponthoz igazítani felkészülését.

Új aszfaltburkolatot kapott a Deák Ferenc utca 360 méteres alsó szakasza Kistarcsán

30 millió forintos pályázatot nyert Kistarcsa Város Önkormányzata a belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló pályázatán, melyben a város vezetése vállalta az Árpád út valamint a Deák Ferenc utca felújítását. Az önkormányzat 10 millió forinttal egészítette ki a támogatást, melynek köszönhetően a már korábban átadott Árpád utcai beruházást követően ,május 9-én a Deák Ferenc utca felújított szakaszát is megnyitották a járműforgalom előtt.

Megújult a kistarcsai extrémpálya

Kistarcsa Város Önkormányzata 2014. júniusában adta át a lakosságnak a Szent Imre park és az Alapszolgálatási Központ közötti területen megépített, öt elemből álló extrém sportpályát. Az elemek a fokozott igénybevétel, és a szabványok változása miatt felújításra kerültek az elmúlt télen.