Újabb útberuházások zárultak le Kistarcsán

Az útberuházási projekt zárórendezvényét augusztus 29-én tartották meg. A beru-házás a Móra Ferenc utca két szakaszát, illetve a Fenyves ligetbe vezető Raktár körutat érintette. A projekt 150 millió Ft vissza nem térítendő, 95%-os intenzitású támogatásban részesült a Pénzügyminisztérium részéről, a Pest megyei fejlesztések előirányzatából.

Befejeződött Kistarcsán a Gesztenyés óvoda fejlesztési projektje

Kistarcsán a Gesztenyés Óvoda megújult játszóudvarán került sor az intézmény felújítása és infrastruktúrájának javítását szolgáló fejlesztések projektzáró rendezvényére, augusztus 29-én. A Pénzügyminisztérium Pest megyei fejlesztések előirányzatából támogatott projektben megvalósult beruházások mintegy 132 millió forintba kerültek, melyhez Kistarcsa Város Önkormányzata közel 7 millió forint önerőt biztosított.

Szent István napi ünnepség és az új kenyér szentelése Kistarcsán

Kistarcsán a hagyományoknak megfelelően a csigaházban ünnepelték 2019 augusztus 20-án Szent István napját, az ország születésnapját, az új kenyeret.
Ünnepi beszédet mondott Solymosi Sándor polgármester, közreműködött a Pannónia Néptáncegyüttes Berkenye kamaracsoportja. Az új kenyeret Görbe János plébános szentelte- és szelte meg.

Integrált, interaktív juniális Kistarcsán

Közösen megszervezett Juniálisra invitálta nyári szünidejüket töltő kistarcsai gyermekeket és szüleiket a Városi Művelődési Sportközpont és Könyvtár, a Kistarcsai Alapszolgáltatási Központ, és a Közösen Értük Alapítvány.
Az egész napos programnak a Csigaház adott otthont, június 17-én.

A trianoni gyalázatra emlékeztek Kistarcsán

A magyar történelem legfájóbb sorscsapására, a 99 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátum évfordulójára emlékeztek Kistarcsán – új helyszínen -, a megújult Ifjúság téren, június 4-én. Megemlékező beszédet mondott Kistarcsa Város polgármestere Solymosi Sándor.

Fenyvesligeti családi nap útátadással Kistarcsán

Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Fenyvesliget családi- és sportnap Kistarcsán. A Fenyvesligeti Sportcsarnok melletti területen megvalósult közösségi programot, a jövő évben tíz éves fennállását ünneplő Fenyvesliget Egyesület szervezte meg. A rendezvényen került sor a felújított Raktár körút ünnepélyes átadására is.