Galgamenti szomszédolás és falunap Domonyban

Ősszel ismét megrendezték Domonyban a Szüreti mulatságot, ami ezúttal a „Galgamenti szomszédolás és falunap” nevet kapta. 2021-ben – a korábban elmaradt rendezvényekre tekintettel – nagyobb szabású: kétnapos programsorozattal készültek a szervezők. A rendezvényre a házigazdák meghívták a környező felső Galgamenti települések, valamint a szlovákiai testvértelepülés: Nemeshódos küldöttségeit is.

Közel 270 millió forintos fejlesztés Domonyban – vendégünk László Milán polgármester

Ami a fejlesztéseket illeti, kifejezetten sikeres évet tudhat maga mögött a tavaly októberben megválasztott domonyi önkormányzat. Három, még 2019-ből áthúzódó projektet is beszámítva, közel 270 millió forintos állami támogatást tudott lehívni a község vezetése. A döntően a Faluprogram által dotált fejlesztések javították a közlekedési infrastruktúrát, új játszótér építésére adtak lehetőséget, és összekovácsolták a domonyi közösséget – újságolta örömmel László Milán polgármester.