Két év beruházásait adták át Galgahévízen

Galgahévízen ünnepség keretében átadták az elmúlt két év elkészült beruházásait 2022. február 25-én a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
A Csemetekert Óvoda mini bölcsődével egészült ki, valamint az óvoda épületét is felújították, fűtésrendszerét korszerűsítették. Felújították az egészségházat, valamint a főúton járdát építettek, és sebességmérőket helyeztek ki. Elkészült a Művelődési ház mögötti parkoló, és készül a Készülő József Attila út részleges felújítása is.
Czerván György országgyűlési képviselő bejelentette Galgahévíz és Tura szennyvíztisztítójának bővítésére elnyert 6 milliárd Forint értékű támogatást.

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Dányi Falunapokat

Idén is sokan látogattak ki a Dányi Falunapok augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett programjaira. A kikapcsolódni vágyókat finom ételek, festménykiállítás, helyiek színpadi műsora és sztárfellépők is várták, de ezen a napon ünnepi testületi ülésen emlékeztek meg Dány és Gyergyócsomafalva 30 éves testvértelepülési kapcsolatáról.

Újabb három beruházás átadását ünnepelték Dányban

Dányban szinte már hagyomány, hogy egy alkalommal több nagyobb beruházást is átadnak. Így történt ez június 26-án pénteken, amikor is 3 megvalósult fejlesztést ünnepelhettek a dányiak. A települést átszelő közút teljes megújulása mellett felszíni csapadékvíz-elvezetés és egy megújult buszforduló átadása történt meg.