Több mint 10 milliárdos fejlesztés a BioTech USA Kft.-nél

A BioTech USA Kft. nagyszabású beruházásának bejelentésére került sor 2022. május 9-én a Szadai Ipari Parkban. A több mint száz országba exportáló, sportcélú táplálékkiegészítőket gyártó cég az új, Dunakeszin és Szadán megvalósuló fejlesztéssel már közel kétezer munkahelyet fog biztosítani.

Két év beruházásait adták át Galgahévízen

Galgahévízen ünnepség keretében átadták az elmúlt két év elkészült beruházásait 2022. február 25-én a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
A Csemetekert Óvoda mini bölcsődével egészült ki, valamint az óvoda épületét is felújították, fűtésrendszerét korszerűsítették. Felújították az egészségházat, valamint a főúton járdát építettek, és sebességmérőket helyeztek ki. Elkészült a Művelődési ház mögötti parkoló, és készül a Készülő József Attila út részleges felújítása is.
Czerván György országgyűlési képviselő bejelentette Galgahévíz és Tura szennyvíztisztítójának bővítésére elnyert 6 milliárd Forint értékű támogatást.

Két éven belül elkészülhet a gödöllői jégcsarnok

Létezik egy optimista sportbarát, aki úgy véli, hogy két éven belül elkészülhet a gödöllői jégcsarnok. A stílusában az uszoda épületéhez hasonló, háromszintes létesítményben két pálya lesz, kiszolgáló egységekkel. Tavaly novemberben a kormány több mint 600 millió forintot biztosított a beruházás előkészítésére. A további részleteket Molnár Mihály, a Gödöllői Jégkorong Sportegyesület főtitkára osztotta meg kameráink előtt.

Milliárdos energetikai beruházás segíti a hatvani kórház gazdaságos üzemeltetését

A Vidéki Egészségügyi Intézmények Energetikai Korszerűsítése című kiemelt projekt keretében több vidéki kórház székhelyén és telephelyén 8,2 milliárd forint összértékű energetikai korszerűsítés valósul meg. A hatvani kórházban és aszódi szakrendelőben megvalósult 1,3 milliárd forint értékű beruházást bemutató sajtónyilvános projektzáró eseményre június 3-án került sor Hatvanban.

Közel 160 milliós beruházásból épülnek új útszakaszok Kistarcsán

 

Közel 150 millió forintnyi pályázati pénzből, valamint több mint 7 millió forint önkormányzati forrásból újítanak fel utakat Kistarcsán.  A beruházás a Raktár körút és Móra Ferenc utca egyes szakaszait érint. A projekt részét képezi továbbá, fekvőrendőr, taktilis jelzők, zöldfelület és kerékpár tároló kiépítése is.