Így zárult a 2021/22 tanév a Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban

A Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban a 2021/22-es tanévben kiemelkedő tanulmányi eredmények születtek a koronavírus által nehezített körülmények ellenére is. Június végéig még zajlanak az érettségik, mindeközben megkezdődik a Török Ignác Gimnázium épületének energetikai felújítása.
A részletekről az intézmény igazgatója Fábián Bertalant tájékoztat.

Újabb, kormányzat által támogatott befektetőkre számíthat a gödöllői térség a jövőben

Május 9-én a szadai ipari parkban tett fontos bejelentést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ezt követő beszélgetés folyamán – többek között – szóba kerültek a térségre vonatkozó gazdaságfejlesztési elképzelések, az ezekhez szükséges feltételek, az iparűzési adó megtermelésével és a munkahely-teremtéssel kapcsolatos összefüggések. Gödöllőt érintően szó esett hazánk 2024 második félévében esedékes európai uniós elnökségéről, döntően arról, milyen szerepet szánnak a diplomáciai tárgyalások tekintetében a királyi kastélynak.

Hamarosan elkészül a kistarcsai Szlovák Ház

A Kistarcsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2021-ben pályázat útján 33 millió forintos támogatásban részesült, mely lehetővé tette, hogy saját tulajdonú épületet vásároljanak és felújítsák azt. A munkálatok jelenlegi állásáról és az épület jövőbeni hasznosításáról Szabóné Tóth Katalint a Szlovák nemzetiségi Önkormányzat elnökét kérdeztük.

Két év beruházásait adták át Galgahévízen

Galgahévízen ünnepség keretében átadták az elmúlt két év elkészült beruházásait 2022. február 25-én a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
A Csemetekert Óvoda mini bölcsődével egészült ki, valamint az óvoda épületét is felújították, fűtésrendszerét korszerűsítették. Felújították az egészségházat, valamint a főúton járdát építettek, és sebességmérőket helyeztek ki. Elkészült a Művelődési ház mögötti parkoló, és készül a Készülő József Attila út részleges felújítása is.
Czerván György országgyűlési képviselő bejelentette Galgahévíz és Tura szennyvíztisztítójának bővítésére elnyert 6 milliárd Forint értékű támogatást.

Tizedik alkalommal rendezték meg a Kistarcsai Böllérfesztivált

Tizedik alkalommal rendezte meg Kistarcsa Város Önkormányzata a hagyományos disznótoros ételek gasztronómiai versenyét: a Böllérfesztivált, 2022. február 5-én. A rendezvényen a hagyományos házi hurka, kolbász és egyéb disznótoros ételek mellett kirakodóvásár, állatsimogató, és színvonalas színpadi programok gondoskodtak a nagyszámban megjelent résztvevők szórakozásáról.

Újabb beruházásokat adtak át Dányban, több mint 70 millió forint értékben

Több beruházás együttes átadására került sor Dányban 2022. január 23-án. Elkészült 4 belterületi út felújítása a Magyar Falu Program és a Belügyminisztérium 60 millió forintos támogatásával. Szintén a Magyar Falu Program pályázatának segítségével valósult meg a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar próbatermének, valamint a Dányi Sportegyesület öltözőjéhez tartozó út és parkoló felújítása, 6-6 milló forint támogatással.

24 csapat vett részt a III. id. Száraz Zoltán teremfoci emléktorán Kartalon

Megrendezték a III id. Száraz Zoltán teremfoci emléktornát Kartalon, 2021. december 18-19-én. Az egymillió forint összdíjazású megmérettetésnek a nemrégiben felújított Kovács László sportcsarnok adott otthont. 24 focicsapat érkezett az ország számos területéről az emléktornára, mely a Nemzetközi Socca Szövetség magyarországi szervezetének, és számos támogatónak köszönhetően valósult meg.

Galgamenti szomszédolás és falunap Domonyban

Ősszel ismét megrendezték Domonyban a Szüreti mulatságot, ami ezúttal a „Galgamenti szomszédolás és falunap” nevet kapta. 2021-ben – a korábban elmaradt rendezvényekre tekintettel – nagyobb szabású: kétnapos programsorozattal készültek a szervezők. A rendezvényre a házigazdák meghívták a környező felső Galgamenti települések, valamint a szlovákiai testvértelepülés: Nemeshódos küldöttségeit is.