Bálint György vehette át idén a Magyar Szabadságért díjat

 

Bálint György kertészmérnök, “Bálint gazda” kapta idén a Magyar Szabadság Napja Alapítvány által alapított elismerést, melyet szombaton adtak át Gödöllőn.

A Magyar Szabadságért-díjat Bálint György életútja és értékmegőrző tevékenysége elismeréséül vehette át. 

Bálint György 1919-ben Gyöngyösön született, gazdálkodó hagyományokkal rendelkező középbirtokos családban. 1941-ben a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnöki oklevelet szerzett. Munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborba vitték. A vészkorszakot családjából csak ketten élték túl a nővérével. 1948-ban elvették a családi birtokaikat, kuláklistára került.

Egy évvel később mezőgazdasági mérnökként újabb diplomát szerzett, és kutatóintézetekben, állami gazdaságoknál vállalt munkát, agrárfolyóiratokat szerkesztett.

Az 1990-es években aktívan politizált, a második országgyűlési választásokon képviselőnek választották. Az Országgyűlésben is mindenekelőtt a mezőgazdasághoz kapcsolódó ügyekkel foglalkozott.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány közleményében kiemeli: Bálint György a humanizmust és a demokráciát tartotta és tartja ma is a legfontosabb értéknek az egyén és a társadalom életében.

A Magyar Szabadságért díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, a magyarságtudat erősítéséhez, a magyar kultúra megőrzéséhez és továbbviteléhez.

A 2000-ben alapított elismerést minden évben a magyar szabadság napján, június utolsó szombatján adják át Gödöllőn, a szovjet csapatok 1991. június 19-i kivonulására emlékezve. Az elismerést első alkalommal Nemeskürty István író vehette át, 2017-ben a Kaláka együttes kapta.

Képen: Gödöllő, 2018. június 30. Bálint György (Bálint gazda), Prima Primissima díjas kertészmérnök (b) átveszi a Magyar Szabadságért-díjat Gémesi György polgármestertől a magyar szabadság napja alkalmából tartott ünnepségen a gödöllői Alsóparkban, a Világfa előtt 2018. június 30-án. Az utolsó megszálló szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el hazánkat. A kivonulás után egy héttel, június utolsó szombatján tartották Gödöllőn az első magyar szabadság napját, amit azóta is minden évben megünnepelnek. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: MTI

 

Idei fejlesztések a Szadai Székely Bertalan Óvodában

Újonnan induló bölcsődei csoport és óvodakert bővítés a Szadai Székely Bertalan Óvodában. A fejlesztések részleteiről az intézmény vezetőjét Weitz Magdolnát kérdeztük.

Újabb családi szobát alakítottak ki a hatvani kórházban

A korábbi két családi szoba után 2018 májusában a Gyermekgyógyászati Osztály is ilyen funkciójú szobával bővült a hatvani Albert Schweitzer Kórházban.

Falunap és Bodagfesztivál Domonyban

2018. június 23-án 14. alkalommal rendezték meg a Falunapi rendezvényt Domonyban, melyet ezúttal a település szlovák gyökereinek felidézésére Bodagfesztiválként neveztek el. A nap folyamán színes színpadi programokkal, különleges kiállítással és főzőversennyel is várták az érdeklődőket.

Borászok és borbarátok találkoztak Szadán

Borászok és borbarátok találkozóját rendezték meg 2018. június 9-én Szadán. A programon a Kosdról, Verőcéről, Nagymarosról, valamint a felvidéki Farnadról érkezett borbarátokat látta vendégül a Szadai Szőlészeti-Borászati Egyesület.

A nyár veszélyei – vendégünk Dr. Horváth Ilona bőrgyógyász-kozmetológus

A nyaralás a pihenés és a szórakozás mellett veszélyekkel is járhat. Műsorunk vendége Dr. Horváth Ilona bőrgyógyász-kozmetológus akitől hasznos tanácsokat kapunk a rovarcsípésekkel, leégéssel és a testápoló szerek használatával kapcsolatban.

Két utca újult meg Szadán 60 millió forintból

A korábbi útépítések sorába illeszkedően 2018. június 14-én újabb két felújított utca került átadásra Szadán. A beruházás megközelítőleg 60 millió forintból valósult meg és a két utca tekintetében körülbelül 350 szadai lakost érint.

Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért!

Véradókampánnyal toboroz a Vöröskereszt és az OVSZ

Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért! elnevezéssel indított nyári véradókampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A véradókra értékes heti, havi nyeremények várnak és egy fődíjat is kisorsolnak a játékban résztvevő önzetlen segítők között.

Nyáron a nagy meleg és a szabadságolások miatt csökken a véradói aktivitás, ezért döntöttek úgy az országos szervezetek, hogy június 18-a és szeptember 2-a között kampányt indított. Mindenki, aki vért ad, egy személyre szabott köszönőkártyát kap, amely egyben nyereményszelvény is. Akik feltöltik a kártyán szereplő kódot a www.voroskereszt.hu/veradasnyar oldalon, értékes heti és havi nyereményre pályázhatnak, sőt, a kampány végén egy fődíj is gazdára talál.

A heti nyertes egy igazi véradó élménycsomaggal gazdagodik, mely tartalmaz egy páros belépőt a Budapest Park valamelyik koncertjére, egy páros RepTár belépőt a szolnoki repülőmúzeumba és egy két személyre szóló borkóstolót a badacsonyi Laposa Birtokra. A szervezők havonta kisorsolnak egy kétszemélyes, 3 nap 2 éjszakás exkluzív wellness pihenést is a véradók között, a fődíj pedig egy nagyképernyős tévé lesz a Tesco Magyarország felajánlásából.

A napi biztonságos vérellátáshoz 1600-1800 véradóra lenne szükség, ezért a Vöröskereszt és az OVSZ minden lehetőséget megragad, hogy véradókat toborozzon. Idén is kitelepülnek a nagyobb fesztiválokra – elsőként a VOLT Fesztiválon lesz lehetőség véradásra a Vöröskereszt véradókamionjában.

A pontos véradóhelyszínek és időpontok a www.veradas.hu és www.ovsz.hu oldalakon, valamint a Vöröskereszt ingyenes véradós mobilapplikációján érhetőek el.