Átadták Kistarcsán a fenyvesligeti szabadtéri sportparkot

A veszélyhelyzetben is folytatódnak a fejlesztések Kistarcsán. A Fenyvesligetben C típusú sportparkot avattak április 8-án, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark programjának keretében. A 90 négyzetméteres többfunkciós sportlétesítmény sajnálatos módon a koronavírus okozta járvány megfékezésére hozott intézkedések értelmében egyenlőre nem látogatható.

Kistarcsa Város polgármesterének 2020. március 23-i tájékoztatója

Március 23-án hétfőn délelőtt Kistarcsa város polgármestere tájékoztatott a koronavírus járvány miatt létrehozott Operatív Bizottság, március 16-án meghozott, önkormányzati fenntartású intézményekre vonatkozó döntésének  megvalósulásairól és az azóta tett óvintézkedésekről, bezárásokról.

Szentmise és imanap a kistarcsai volt internálótábor területén

Püspöki szentmisét, majd ökumenikus táborbejárást tartottak a volt internáló tábor területén Kistarcsán, március 1-én. Mintegy 300 ember részvételével Marton Zsolt váci megyéspüspök, Radnóti Zoltán főrabbi, Riskó János a református, valamint Eszlényi Ákos evangélikus lelkész mondott imát a tábor 4 épületénél: a hajdani barakkoknál, és az egykori kínzókamrában.

Radikális változásokat tervez a szemétszállítás normalizálása érdekében a Zöld Híd új elnöke

Bő egy év alatt, 2018 novembere és 2019 novembere között három elnöke is volt az Észak-Kelet Pest es Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulási Tanácsnak. Gémesi György lemondása után a katasztrófavédelem vette át a szemétszállítási feladatellátást, Fördős Attila büntetőfeljelentéseket tett, amiket a nyomozóhatóság elutasított.
A kialakult, feszültségektől sem mentes helyzet normalizálása Juhász István kistarcsai polgármesterre, mint a társulási tanács új elnökére vár, aki szakmai csapatával nekilátott a munkának, és reméli, hogy a politikai csatározások helyett az ésszerű gazdálkodást szolgáló megoldások, javaslatok mellé állnak majd a településvezetők, a szemétszállítást igénybe vevő mintegy 300 ezer fős lakosság megelégedésére. Juhász István arról is beszélt: szeretné, ha a katasztrófavédelmet egy év múlva ki lehetne iktatni a rendszerből.

2020-ban is gazdag programokat kínál lakosainak Kistarcsa

Idén is gazdag programokat kínál Kistarcsa Város Önkormányzata, elsősorban a helyi lakosok számára. A részletekről a Városi Művelődési, Sportközpont és Könyvtár művelődésszervezőjével
Turi Irénnel beszélgettünk.

28. Kistarcsai Mikulás Kupa

28. alkalommal rendezték meg a „Mikulás Kupa” elnevezésű úszóversenyt a Kistarcsai Városi Uszodában, 2019. december 1-én. A jó hangulatú és barátságos megmérettetésre hat korcsoportban,  több mint 200 óvodás és alsó tagozatos gyerek nevezett be.