ArboFeszt Gödöllőn hatodik alkalommal

Hatodik alkalommal rendezték meg a Gödöllői Erdészeti Arborétumban az Arbofeszt fesztivált 2018. június 2-án, melynek szervezése ezúttal is az Arbofeszt Alkotói Kör csapatának volt köszönhető. Sajnos az időjárás ebben az évben nem volt teljesen kegyes a rendezvény szervezőivel és látogatóival, így a késői délutáni programokat a viharos eső miatt törölni kellett, de a délelőtti főzőversenyre és a kísérőprogramokra így is sokan kilátogattak.

Porta – térségi közéleti magazin
IX. évfolyam 312. szám
2018. június 9.

Félmillió hernyóval kevesebb a Gödöllői Erdészeti Arborétumban

Befejeződött az első fészkelési időszak a Gödöllői Erdészeti Arborétumban, amely során a Pilisi Parkerdő odútelepén költő énekesmadarak félmilliónál is több hernyót fogyasztottak el, így hálálva meg az erdészek gondoskodását a fészkelő helyekről.

 

A Pilisi Parkerdő madárvédelmi programja keretében az erdész szakemberek 50 mesterséges odút tartanak fenn a Gödöllői Erdészeti Arborétumbanaz énekesmadarak számára. Az idei fészkelés a várakozásoknak megfelelően sikeres volt, ugyanis 38 odúban eredményesen költöttek a madarak, míg a többi odút pelék és poszméhek foglalták el. A madarak közül a legnagyobb számban a széncinegék vették igénybe a mesterséges odúkat (összesen 32 pár nevelte ezekben a fiókáit), míg 4 odúban csúszkák, két helyen pedig a kisebb testű kékcinke rakott fészket.

 

Az erdész szakemberek vezetésével a tavaszi időszakban folyamatosan ellenőrizték a fészkeket, s összesen 260 madarat számoltak meg. Nagy részüket meg is gyűrűzték, ami bevett eszköz a madarak életének nyomon követésére. Mivel a madarak nem a szaglásuk alapján azonosítják egymást, a szülőket nem zavarja, ha a számukra is szükséges nyugalmi időszakon kívül értő szakemberek megfogják, és meggyűrűzik a fiókákat, egyedileg azonosíthatóvá téve őket a jövőbeni kutatások számára. Érdekesség, hogy költő madárként egy tavaly meggyűrűzött példány is felbukkant, azaz visszatérő lakói is vannak a Gödöllői Erdészeti Arborétum odútelepének.

 

A madarak meg is hálálták a szakszerű gondoskodást: a fiókák felnevelése során idén tavasszal legalább félmillió hernyót fogyasztottak el, nagyban hozzájárulva ezzel az értékes arborétumi növénygyűjtemény védelméhez. Egy cinkepár a fészkelési időszakban akár 15.000 hernyót is zsákmányolhat, amelynek 70-90%-át az erdei fák lombkoronájában komoly károkozásra képes lepkehernyók teszik ki. A Pilisi Parkerdő szakemberei ezért is segítik az arborétumokban és növénygyűjteményekben mesterséges odútelepekkel az énekesmadarak megtelepedését: a gödöllői mellett a Budakeszi Arborétumban és a visegrádi Bertényi Miklós Füvészkertben is helyeztek ki mesterséges odúkat.

 

Az erdészek a természetes erdőállományokban is sokat tesznek az énekesmadarak fészkelésének elősegítése érdekében: az örökerdő-gazdálkodás módszereit alkalmazva, az énekesmadarak számára kedvező feltételeket biztosító, változatos korú és vegyes fajösszetételű erdőket nevelnek, amelyekben a lábon álló holtfák elegendő természetes odút kínálnak a fészkeléshez.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt